Címere: álló, csücsköstalpú, csúcsaiban csapott, kékkel, ezüsttel, zölddel bal haránt osztott reneszánsz pajzs. A felső (kék) mezőben balra forduló arany fácán lebegve áll, az alsó (zöld) mezőben egy tőről fakadó három kalászba szökkent, aranyló búzaszál növekszik. Az ezüst mező díszítetlen.
Fácánkert címere egyszerűsége ellenére is beszédesen jellemzi a település múltját, jelenét.
A kék mező a szabad természetről vall.
Az arany fácán, mint domináns szimbólum, utal arra, hogy e vidék ősidők óta lakott volt, első felvirágzását a római korban élte, a honfoglalás után sem szűnt meg az élet, a középkorban valószínűleg az Ostffy-család birtokolta. A törökidőkben elnéptelenedett, de területe a 17. század közepén (I. Pál Bornemisza Erzsébettel kötött házassága révén) a gróf Tolnai Festetich-család birtokába került, akik a 19. században kúriát is építettek.
E században a hőgyészi eredetű zsidó származású Kunffy-család vásárolta meg a területet, s kezdett itt modern gazdálkodást, ipari növényei feldolgozására szeszgyárat, gabonatermesztéséhez pedig gőzmalmot építtetett, s lakásul kastélyt emelt. Simon-major nevét hajdani birtokosáról Sina Simontól nyerte. A 19. századvégi fellendülést a majorok megsokasodása (Simon-, Vadász-, Julia-, Emma-, [Iphi]Genia-, Felső-, Közép-major, Kajmád-puszta) jelzi. Az uradalmi központok zsellérjei 1907-től kezdenek földet vásárolni, majd az I. Világháborút követően kap néhány család földet (Proletár dűlő) vagy vitézi telket. Az 1920-as években a földterületnek több minta fele három család (Kunffy, Illés, Balogh) kezén összpontosult. A Kunffy Lajos által építtetett kastélyban a közelmúltban a Növényvédő Állomás Kísérleti Telepe üzemelt, jelenleg a Vadgazdaság székhelye.
A névadás és egyben e vezető címermotívum (fácán) bevezetésének másik indítéka, hogy hajdan gazdagabb növény és állatvilág népesítette be e vidéket. Tölgyes szilfás, vadkörtés, bozótos liget-erdők uralták a tájat, amelyeket apró vadak (vadnyúl) és ragadozók (helynevekben megőrződve: Róka-völgy, Farkas-sziget), madarak (Csirip-dűlő) népesítettek be, de a vadászok legkiváltképp a fácánok sokasága miatt kedvelték.
A díszítetlen bal haránt ezüst mező bal iránya arra utal, hogy az 1936-os összevonás után a két területi egység lakói nehezen tudtak megbékélni az összevonás gondolatával, más egyesítési kísérleteket (pl. Tolnával) pedig elutasítottak. Az ezüst máz tehát fémjelzi az önállósághoz való szívós ragaszkodást, szimbolizálja a település egykori vizét, a Sárvíz-csatornát, egyben nosztalgiát éleszt a hajdani, lóvontatású iparvasút emléke iránt és érzékelteti a mai vasúti pálya fontosságát is. (Talán felidézi az egykori kísértet-látogatta szellem-tanya históriáját is.)
A zöld mező kifejezi, hogy a település fennállása óta kifejezetten agrár jellegű. Kísérleteztek itt cukornád és dohány termesztéssel, gyümölcs (körte, dió) telepítéssel, az Öreg-és Homok-hegyen, a Borháznál szőlőt gondoznak, a legelőterületükben szarvasmarhát, birkát legeltettek, a tölgyesekben disznót makkoltattak, de a meghatározó mégis a szántóföldi gabonatermesztés volt, amit a három kalászba szökkent arany búzaszál mutat be. |